Hírek

2022. augusztus 29., 10:28Nyárbúcsúztató

Az idei évben is augusztus utolsó szombatján került megrendezésre a Nyárbúcsúztató.

A rendezvény délután 16:00 órakor kezdődött a Hunyadi téren ahol Fejes Rózsa a MancsRanch alapítója és segítői jóvoltából állatbemutató, állatsimogatás várta a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A késő délutáni órákban a színpadé volt a főszerep, ahol először a Pyrgos görög táncegyüttes táncbemutatója tányértöréssel és közös Zorba tánccal, majd  a Somogy Táncegyüttes csodás műsora után Kreb Imre polgármester köszöntőjére került sor.

Az est sztárvendégei Meggyes Csabi, és Zoltán Erika is jó hangulatú koncerttel örvendeztette meg a közönséget.

Az estét utcabál zárta a Harmonic Band közreműködésével.

A rendezvény megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Képek a galériában.


« Vissza az előző oldalra!

Csikóstőttős Község Önkormányzata - Magyar