Hírek

2015. június 16., 08:09Példaértékű együttműködést kötött a megyei önkormányzat és három vidékfejlesztési társulás

Példaértékű együttműködést kötött a megyei önkormányzat és három vidékfejlesztési társulás 2015.06.12


Vidékfejlesztési források közös tervezéséről szóló szerződést kötött a Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség a Tolna Megyei Önkormányzat Hivatalával, a Völgységi Önkormányzatok Társulásával, valamint a Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulással. Az országosan is példaértékű együttműködés a 2014-2020 közötti finanszírozási időszak LEADER forrásainak tervezését segíti. A Hivatal épületében került sor a szerződés aláírásával egybekötött sajtótájékoztatóra, amelyen a Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás, Dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző, valamint a társulások elnökei, Filóné Ferencz Ibolya, Pintér Szilárd és Naszvadi Balázs vettek részt.

 

A Tolna megyei LEADER szervezetek üdvözölték a kezdeményezést, mely szerint a megyei önkormányzat segítséget nyújt a megyébe érkező vidékfejlesztési források tervezésében – kezdte a tájékoztatást Fehérvári Tamás. Mint elmondta, a források eredményes lehívásának egyik fontos feltétele, hogy a terület- és vidékfejlesztési szereplők együttműködjenek a tervezés során. Kiemelte, hogy a 10 ezer fő alatti települések fejlesztési tevékenységének sikeréhez kívánnak hozzájárulni, mind szakmai, mind erkölcsi segítségnyújtással. Ehhez a Hivatal szervezeti átalakítására lesz szükség, melynek eredményeként a Területfejlesztési Osztály Terület- és Vidékfejlesztési Osztállyá bővül, és a társulások szereplőivel szoros együttműködésben biztosítja a szakmai alapokat – jelentette ki az elnök. Fehérvári Tamás szerint a megye fő szerepe a fejlesztések összehangolása, ennek tükrében születik a megegyezés is.

Filóné Ferencz Ibolya bonyhádi polgármester, mint a Völgységi Önkormányzatok Társulásának elnöke felszólalásában az összefogásra helyezte a hangsúlyt. Fehérvári Tamás által elmondottakra utalva emlékeztetett, hogy a Társulásban jelenlévő valamennyi település 10 ezer fő alatti lakosságszámmal bír. A Völgységben élő emberek segítését nevezte fő céljuknak, amelynek eléréséhez a szerződés megkötésével is közelebb kerülnek.

A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás elnöke, Pintér Szilárd történelmi pillanatnak nevezte az eseményt. Ennyire közel a megyéhez még sosem érezhette magát a Dombóvári térség, ezért büszkék lehetnek e szerződés megkötésére – tette hozzá. A gazdaságfejlesztést elősegítő projektek fő céljaként határozta meg, hogy a vállalkozások és a kistelepülések helyzetbe kerüljenek, ezáltal gyarapítva a térséget.

Gábor Ferenc főjegyző egyetértve az elhangzottakkal kijelentette, a szerződések megkötésével országosan is példaértékű összefogás valósul meg a Hivatal és a vidékfejlesztési szereplők között. Kiegészítésként elmondta, hogy a Hivatal koordinációs tevékenysége által minden párhuzamosság kiszűrhető a projektek illetve források tervezése során.

A Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség elnöke, Naszvadi Balázs emlékeztetett, hogy a korábbi fejlesztési időszakban nem volt példa hasonló összefogásra. Célként fogalmazta meg, hogy a megye valamennyi LEADER szervezete együttműködjön, ezáltal hatékonyabban valósíthatók meg a különböző térségek fejlesztési elképzelései. Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió hamarosan elfogadja a Vidékfejlesztési Programot, ezt követően hazánkban is elindulhat a tervezés és a források pontos összegei is megjelennek.

 


« Vissza az előző oldalra!

Csikóstőttős Község Önkormányzata - Magyar